Status update

Most nincs nagyon kedvem a kreatív írással foglalkozni, ezért csak egy gyors helyzetjelentést gépelek le.

Voltam a Titanic kiállításon. Annyira megörültem, mert hallottam a rádióban, hogy meghosszabbították és még januárban is lehet menni. Kaptam én is egy boarding pass-t egy korabeli utassal, férfi voltam, 60 éves középosztálybeli, de sajnos nem éltem túl. Viszont a feleségem és a lányom igen, szóval legalább ők megúszták ezt az utat.
Már évekkel ezelőtt is szerettem volna látni ezt a kiállítást, de az akkori barátom nem jött el velem, és akkor még nem voltam képes egyedül beleindulni a nagyvilágba, úgyhogy sajnos akkor kimaradt a látogatás. Ez alkalommal már minden lelkizés nélkül, egyedül indultam neki a tárlatnak (férjet nem érdekli ez a téma annyira, én meg nem szerettem volna kínozni) és milyen jó döntés volt! Gyakorlatilag elrepült az idő, csak azt vettem észre, hogy már jönnek a biztonsági kisasszonyok, hogy zárnának és ideje volna a kiállítás végére érni.
Mélyen megérintett, hogy láthattam azokat a csillárokat, amelyek ott voltak a folyosókon, vagy a tányérokat, amelyből a vacsorát fogyasztották el, vagy azokat a személyes tárgyakat, melyeket a felszínre hoztak. Döbbenetes, hogy ennyi év után, melyet az óceán mélyén töltöttek, most itt voltak előttem. Rendesen elérzékenyültem, hogy mindaz, amiről tinédzserként annyi könyvet elolvastam és annyi filmet megnéztem, most tényleg ott van!

Aztán elmentünk síelni Ausztriába. Ahhoz képest, hogy mennyire nyúl vagyok, most egész büszke voltam magamra, mert a körülményekhez képest (köd és vad hóesés, gyakorlatilag a síléc végéig érő látótávolsággal) meglepően jól ment a síelés. Jó, azért a végére már rendesen elfáradtam és egyszer zuhantam is egy szépet, viszonylagosan hisztimentesen sikerült a hetet abszolválni.

Azóta próbálok visszarázódni a munkába és a szürke hétköznapokba. Sikerélményem kevés van, javarészt elrontok dolgokat, de próbálkozok.

Könyvek terén a tavalyi év vége fenomenálisan sikerült, rengeteg könyvet hozott nekem a Jézuska és nagyon sokat is olvastam. Idénre kitűztem, hogy 52 könyvet olvasok el. Most már a negyediknél járok. Az előzőek olyan fantasztikusan jó könyvek voltak! Főleg a “Hajnal a tiltott kertben” – egyszerűen napokig nem tudtam belekezdeni másik könyvbe, miután ezt letettem, mert nem tudtam magam túltenni rajta. Annyira emberi és megható történet volt, de nagyon szomorú. Azóta is sokszor eszembe jut Júszef és Fátima, és mindig elszomorodok azon, hogy milyen rettenetes dolgokat tud tenni egyik ember a másikkal. Pedig mindannyian ugyanolyanok vagyunk. Mindenkinek családja, párja, gyereke van és békét szeretne. Nem is értem miért kell bántani egymást. Legyen világbéke. (mindjárt sírok, terelem a témát)

Gondoltam ez után a mélységes fájdalmas történet után jobb lenne a saját lelki üdvösségem megmentése végett valami könnyedebb történet, ezért hát kiválasztottam az idei év első nagy csalódását, Salman Rushdie könyvét, amely dzsinnekről szól. A borítószöveg alapján egész jó sztorinak ígérte magát, de hát olyan kínkeservesen haladok vele, egyszerűen borzalmasan unalmas. A rossz dzsinnek átjönnek a mi világunkba, amikor az emberi és a dzsinn világokat elválasztó fátyol elvékonyodik és egy világméretű káoszpartiba kezdenek, mert épp unatkoznak és nincs más dolguk. És akkor majd jön a nagy dzsinnhercegnő, aki megmenti a világot a pusztulástól, mert ő szereti az embereket. Vagy valami ilyesmi. Majd elmesélem, ha a végére értem. Nem vagyok tőle elragadtatva és már alig várom, hogy befejezzem. Nem akarom félbehagyni, megfogadtam, hogy idén nem hagyok félbe könyvet. Szóval küzdök.

Jelentkeztem egy varrótanfolyamra. Márciusban indul a móka, addig itthon próbálkozom. Zsebkendő és vászonszütyő már kifejezetten jól megy. Úgy érzem, van hozzá affinitásom és némi kézügyességem is, szóval majd beszámolok róla, ha már megy a tanfolyam.

Update vége.

Farewell, 2017

Valamiért az az érzésem, hogy összegeznem kell ezt az évet. De nem szeretnék semmiféle kitöltögetős, hosszan-elemzős értékelésbe belefogni, így csak pár gondolat, amik ki szeretnének mászni a fejemből.

Idén nagyon sok dolog történt. Költöztünk, váltottam munkában, házasodtunk, környezetet óvunk, okosodtunk, új hobbit találtam, változtam. Sokat tanultam idén az élettől. A napokban egy oldalon a füzetemben összeírtam pár címszóban az idei év sikereit, élményeit, terveket a jövőre.
Úgy érzem idén jobban sikerült a kapcsolattartás a barátainkkal, annak ellenére, hogy már nem Pesten lakunk. Bár vannak, akiktől kicsit most távolabb vagyunk, de azért mégis jelen vannak az életünkben, remélem mi is az övékében. Jövőre rájuk is jobban fogok koncentrálni, hiszen a fontos barátságokat nem hagyjuk veszni.
Mondjuk azért ebben a témában van még fejlesztési potenciál, de az amúgy is kaotikus életformánkat tekintve szerintem idén tudatosan is és ad hoc is lett idő teremtve a barátok számára. Ez nagyon fontos, hogy így is maradjon és fejlődjön.
Ha már idő. Ezzel folyamatosan hadilábon állok/állunk, valamiért mindig nagyon kevés, vagy túl sok mindent akarunk csinálni és nem fér bele egy napba. Ezen dolgozni kell, vagy priorizálni vagy máshogyan, de kiegyensúlyozottabb időbeosztásra van szükség. Azért, hogy jusson idő közös programokra, családra, barátokra, saját magunkra és közben senki ne érezze azt, hogy elveszik az idejét vagy hogy olyan programon kell részt vennie, amit igazából nem szeretne és máshol lenne. Vagy hogy biztosítsunk magunknak én-időt. Ez nagyon fontos.

Jövőre 30 éves leszek. Sosem írtam ezt még le, szörnyű látni.. De hogy kihozzam a helyzetből a legtöbbet, valóra váltom az egyik célomat. Annyi könyvvel lepem meg magam, amennyit csak szeretnék. Befejezem a befejezetlen könyvsorozatokat. Nem rakok vissza egy könyvet sem a polcra a boltban.

Valami tudatosságot is szeretnék vinni ebbe a blogba, ha már elkezdtem. Tanulmányozni fogom más blogok stílusát, értékeléseit, bejegyzéseit, okolásul, hogy ez jobban működjön. Jelenleg én nem értem a saját magam által leírt gondolatokat, amikor utólag visszaolvasom. Ezt nagyon jó fejlesztési pontnak találom, amin érdemes lesz dolgozni és időt, energiát tenni.

Szóval, viszlát 2017, köszönök mindent, amit adtál!

Al Ghaoui Hesna – Félj bátran

Egyik reggel hallottam a rádióban Hesnát beszélni a saját könyvéről. Félj bátran, ez a címe. Majd napokkal később kaptam egy üzenetet, hogy kisorsoltak a Libri oldalán, lehetőséget kaptam elolvasni a könyvet. Kedves Univerzum, vettem a célzást!

Mostanában sokszor küzdök meg a félelemmel. Kiléptem a komfortzónámból, váltottam a munkahelyemen, új helyre, új emberek közé kerültem, teljesen új feladatokkal. Nem könnyíti meg a sztorimat, hogy alkatilag generálom magamnak a jobbnál jobb félelmeket, szorongásokat.
Nagy lendülettel vágtam bele a könyvbe, gondosan jelölve minden fontos tanácsot és hasznos gondolatot, amit útravalóul eltehetek a hétköznapokra.

Hesna háborús terepeken átélt történetei elképesztőek és elgondolkodtatóak, líbiai szabadságharcosoktól kezdve kerekesszékes világjárón át izraeli-palesztin barátságokig mindenről esik szó, majd ezeket ötvözi a megfelelő szakirodalommal, így kapunk mindenre kiterjedő képet a félelemről.

Voltam olyan ügyes, hogy az első fejezetet követően ráléptem a videós oldalra, hogy Hesna szakmai életének utánanézzek és sikerült olyan Bábel epizódokat megnéznem, amikről aztán a könyvben szó esik. Good job 🙂

Mit is tettem el magamnak a könyv sok sok mondanivalója, tanulsága közül?

Félelem nélkül nincs bátorság.

Ahhoz, hogy a mindennapokban boldogulni tudjunk, cinkossá kell tenni a félelem érzését. Oké, de hogy? Lépjünk egy lépést hátrább, vizsgáljuk meg a helyzetet, legyünk tudatosak. Ismerjük be hogy félünk (that’s the big challenge) és merítsünk önbizalmat. Ha kell, álljunk csípőre tett kézzel egy percig, mint Superman a bolygó megmentése előtt. Egyébként ez beválik, kipróbáltam.

A másik nagy tanulság, hogy beszéljünk a félelmekről, érzésekről, a világ történéseiről, a manipulációról, hiszen a kommunikáció az első lépés a saját lelki egészségünk felé.

Hiszek abban, hogy minden ember, barát, sztori, könyv okkal keresztezi az életem. Szeretek rájönni, mit akar tanítani nekem ezek által az élet.

Azt hiszem itt az ideje, hogy bátor legyek.

 

#féljbátran

Howdy!

Eljött ez a pillanat is, elindult a blogom!

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer erre adom a kis fejem, de jöjjön aminek jönnie kell!
Napok, hetek óta foglalkoztat a gondolat, hogy elkezdjek írni. Leírni a gondolataimat az olvasott könyvekről, az emlékeket, a random dolgokat, amik szembejönnek, történnek.

Most itt ülök, hallgatom a mosógépet és próbálok fogalmazni. Tök nehéz. Mindig is úgy tekintettem magamra, mint aki nem tud fogalmazni. Utáltam az iskolában is. A szakdolgozattal is annyit szenvedtem, hogy elviselhetetlen volt. Erre most mégis ebbe fogtam bele. Jó nehéz lesz, de nagyon szeretnék fejlődni ebben is.

Szóval légyszi legyél türelmes, bele kell jönnöm 🙂