Kálmán Gábor: A temetés

Milyen vidám cím egy könyvnek, ugye? Miért is hoztam el a könyvtárból?

Mostanában ráutaztam a kortárs magyar szerzők alkotásaira, bármikor könyvesboltban, vagy könyvtárban járok, mindig szkennelem, hogy találok-e valami érdekeset. Ez a sztori sem kezdődött másképpen, épp a könyvtári polcokat vizsgáltam át, amikor ez a cím elkapta a tekintetem. Rögtön ki is kaptam a helyéről és elolvastam a hátlapját:

“Évente alig pár alkalommal köszönt le a hegytetőről Bohdan. Csúszva-mászva érkezett. Bohdannak ugyanis nem voltak végtagjai. Pontosabban: voltak neki, de csak az egyik karja fejlődött ki úgy-ahogy. Egyetlen karjával fákba, kövekbe kapaszkodva-lendülve, csúszva tudott csak közlekedni.  …”

Első reakcióm: *áll leesés*
Próbáltam elképzelni és összehozni ezeket a mondatokat a könyv címével. Mi fog ebből kisülni?

A belső borító szerint ez a könyv csonka családregény.  Ha már így szépen blogot is írok, utánanéztem, mit mond Wiki mi is a családregény definíciója:

“A családregény a regény műfaján belül azoknak a műveknek a pontos műfaji megjelölése, melyeknél a cselekmény középpontjában egy család több generáción átívelő története áll. ”

Ebben a történetben hamar kiderült, hogy az Anderkó család életéről fogunk többet megtudni. A főhősünket ugyan Zsivotzky-nak hívják, de hamar kiderül, hogy ő is Anderkó, ám a családjával (főként apjával) történtek következtében nevet változtatott. Zsivotzky ül a vonaton és utazik. Haza utazik, egy temetésre. Nem derül ki melyik országba tart a három napos vonatúttal, de két határátkelésen átesik, míg a végállomásra ér. A vonatút alatti visszaemlékezésekből, gondolatokból ismerhetjük meg az Anderkó családot. Nagyrészt nagyapai, apai ágon jönnek a sztorik, bár azért anyukáék is említésre kerülnek. Tény, hogy a nagy traumákat a férfiak okozták az Anderkó családban.

Nagyapa, az öreg Anderkó világéletében beteges volt, “életének minden mozzanatáról készült orvosi zárójelentés.” Az apa, a középső Anderkó részeges természetű volt, majd egyik napról a másikra eltűnt. Ennek már 20 éve.
Főhősünk sem csattan ki az egészségtől, szorongásait sörrel, töménnyel és végtelen mennyiségű cigarettával oldja.

A végállomásra érve találkozik eddig nem ismert rokonával, Havrillal, aki egy szanatóriumot próbál üzemeltetni (kevés sikerrel, tűzifa hiányában). Végre megtudjuk, hogy Zsivotzky utazásának célja, hogy részt vegyen apja temetésén, melynek megrendezésére a szanatóriumban kerül sor.

 

Nos, de mi történik Bohdannal? Megmondom őszintén, nekem egy kicsit rosszul esett az elején, hogy csak pár oldalon volt ő említve. Aztán hosszú fejezeteken át semmi, majd a végén került elő ismét. A könyv hátoldala kicsit megtévesztően hatott, azt hittem, ő is egy főbb szereplő lesz a történetben. Hát sajnos nem így lett, de azért nem panaszkodom, így is 3 nap alatt faltam végig a könyvet, nagyon vártam, hogy mi fog történni.

Nagyon érdekes volt arról olvasni, hogy milyen belső feszültségeket és szorongásokat hordozott magában Zsivotzky és ezek hogyan oldódtak fel a temetést követően.

Továbbgondolva ezt a vonalat, vajon az én szorongásaim közül mennyi vezethető vissza és meddig? Nagyszülők? Dédszülők?

Zárásként leírnám a kedvenc mondataimat  a könyvből:

“Tömény, kabátalákúszó hideg fogadta az állomás előtt”

Ezt a kifejezést, “kabátalákúszó hideg” napokig ízlelgettem, olyan nagyon szép és annyira megfogott. Zseniális, nem?

“Végül mindig kiderül, hogy igenis az vagy, ami olyan papírokon szerepel, amiket aláírtak, jóváhagytak, iktattak, lemásoltak, hitelesítettek és két példányban továbbították az illetékeseknek. Nélkülük mozdulni sem tudsz: ott vannak veled a bankban, a munkahelyeden, borban, alvásban, szerelemben, gondolta.”

Háát, végülis, ez így van..

 

Címke .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.