Status update

Most nincs nagyon kedvem a kreatív írással foglalkozni, ezért csak egy gyors helyzetjelentést gépelek le.

Voltam a Titanic kiállításon. Annyira megörültem, mert hallottam a rádióban, hogy meghosszabbították és még januárban is lehet menni. Kaptam én is egy boarding pass-t egy korabeli utassal, férfi voltam, 60 éves középosztálybeli, de sajnos nem éltem túl. Viszont a feleségem és a lányom igen, szóval legalább ők megúszták ezt az utat.
Már évekkel ezelőtt is szerettem volna látni ezt a kiállítást, de az akkori barátom nem jött el velem, és akkor még nem voltam képes egyedül beleindulni a nagyvilágba, úgyhogy sajnos akkor kimaradt a látogatás. Ez alkalommal már minden lelkizés nélkül, egyedül indultam neki a tárlatnak (férjet nem érdekli ez a téma annyira, én meg nem szerettem volna kínozni) és milyen jó döntés volt! Gyakorlatilag elrepült az idő, csak azt vettem észre, hogy már jönnek a biztonsági kisasszonyok, hogy zárnának és ideje volna a kiállítás végére érni.
Mélyen megérintett, hogy láthattam azokat a csillárokat, amelyek ott voltak a folyosókon, vagy a tányérokat, amelyből a vacsorát fogyasztották el, vagy azokat a személyes tárgyakat, melyeket a felszínre hoztak. Döbbenetes, hogy ennyi év után, melyet az óceán mélyén töltöttek, most itt voltak előttem. Rendesen elérzékenyültem, hogy mindaz, amiről tinédzserként annyi könyvet elolvastam és annyi filmet megnéztem, most tényleg ott van!

Aztán elmentünk síelni Ausztriába. Ahhoz képest, hogy mennyire nyúl vagyok, most egész büszke voltam magamra, mert a körülményekhez képest (köd és vad hóesés, gyakorlatilag a síléc végéig érő látótávolsággal) meglepően jól ment a síelés. Jó, azért a végére már rendesen elfáradtam és egyszer zuhantam is egy szépet, viszonylagosan hisztimentesen sikerült a hetet abszolválni.

Azóta próbálok visszarázódni a munkába és a szürke hétköznapokba. Sikerélményem kevés van, javarészt elrontok dolgokat, de próbálkozok.

Könyvek terén a tavalyi év vége fenomenálisan sikerült, rengeteg könyvet hozott nekem a Jézuska és nagyon sokat is olvastam. Idénre kitűztem, hogy 52 könyvet olvasok el. Most már a negyediknél járok. Az előzőek olyan fantasztikusan jó könyvek voltak! Főleg a “Hajnal a tiltott kertben” – egyszerűen napokig nem tudtam belekezdeni másik könyvbe, miután ezt letettem, mert nem tudtam magam túltenni rajta. Annyira emberi és megható történet volt, de nagyon szomorú. Azóta is sokszor eszembe jut Júszef és Fátima, és mindig elszomorodok azon, hogy milyen rettenetes dolgokat tud tenni egyik ember a másikkal. Pedig mindannyian ugyanolyanok vagyunk. Mindenkinek családja, párja, gyereke van és békét szeretne. Nem is értem miért kell bántani egymást. Legyen világbéke. (mindjárt sírok, terelem a témát)

Gondoltam ez után a mélységes fájdalmas történet után jobb lenne a saját lelki üdvösségem megmentése végett valami könnyedebb történet, ezért hát kiválasztottam az idei év első nagy csalódását, Salman Rushdie könyvét, amely dzsinnekről szól. A borítószöveg alapján egész jó sztorinak ígérte magát, de hát olyan kínkeservesen haladok vele, egyszerűen borzalmasan unalmas. A rossz dzsinnek átjönnek a mi világunkba, amikor az emberi és a dzsinn világokat elválasztó fátyol elvékonyodik és egy világméretű káoszpartiba kezdenek, mert épp unatkoznak és nincs más dolguk. És akkor majd jön a nagy dzsinnhercegnő, aki megmenti a világot a pusztulástól, mert ő szereti az embereket. Vagy valami ilyesmi. Majd elmesélem, ha a végére értem. Nem vagyok tőle elragadtatva és már alig várom, hogy befejezzem. Nem akarom félbehagyni, megfogadtam, hogy idén nem hagyok félbe könyvet. Szóval küzdök.

Jelentkeztem egy varrótanfolyamra. Márciusban indul a móka, addig itthon próbálkozom. Zsebkendő és vászonszütyő már kifejezetten jól megy. Úgy érzem, van hozzá affinitásom és némi kézügyességem is, szóval majd beszámolok róla, ha már megy a tanfolyam.

Update vége.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.